A tárcavezető az EU-s energiaügyi miniszterek rendkívüli tanácsülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a javaslat a jelenlegi formájában nem vonatkozna sem a csővezetékes, sem pedig a tengeri szállításra, ha az a csővezetékes szállítás ellehetetlenülése miatt válik szükségessé, ami fontos az ukrajnai tranzit zavarai miatt.
A miniszter kiemelte, ha nem így lenne, az az orosz szállítások visszaesésével, ezáltal pedig az árak emelkedésével járna. Az Európai Bizottság további javaslatai Szijjártó szerint veszélyeztetnék a kontinens energiabiztonságát.
Marad az önkéntes beszerzés
A miniszter üdvözölte, hogy hazánk munkájának is köszönhetően sikerült elérni az önkéntességet a közös földgázbeszerzési mechanizmus területén, így nem kell beszorulni "számunkra előnytelen" platformokba.
A javaslat egyik eleme, hogy a tagállamoknak hat héttel előre tájékoztatniuk kellene az Európai Bizottságot, ha földgázszállításról kívánna tárgyalni, miközben a mostani válsághelyzetben gyors döntésekre van szükség. Ráadásul az érzékeny információk átadása a külügyminiszter szerint komoly érdeksérelemmel járna.
Ez nyilvánvalóan nonszensz, őrültség, nem is értjük, hogyan kerülhetett bele a javaslatba
- mondta Szijjártó Péter.
A másik kifogásolt elem, hogy veszélyhelyzetben a tagállamoknak, ha van elegendő betárolt földgázuk, akkor annak egy részét át kellene adniuk egyes, nehézséggekel küzdő országoknak.
"Mivel a tárolók feltöltésekor magasabb az ár, mint a kitárolásnál, így a javaslat megnyitná az utat a spekuláció előtt, így senki nem lenne abban érdekelt, hogy a betároláskor vásároljon, ami óriási ellátásbiztonsági kockázatot jelentene" - mutatott rá a miniszter.
Tárgyaltak a gázársapkáról is
Megkezdték a tárgyalást a gázársapkáról is, azonban döntés nem született, ennek érdekében december 13-ra újabb rendkívüli tanácsülést hívtak össze. Szijjártó a javaslatot veszélyesnek, feleslegesnek és alkalmatlannak nevezte, mondván, hogy az "bizonyos árkörnyezetben okozhatja az Európába irányuló szállítások visszatartását vagy eltérítését más térségekbe", ráadásul nem is felel meg az Európai Tanács legutóbbi ülésén hozott döntésnek.
Utóbbira példaként hozta fel, hogy az elfogadott zárónyilatkozat szerint az ársapka semmilyen módon nem érintheti a hosszú távú szerződéseket, márpedig ez esetben nem ez lenne a helyzet, ami a magyar kormány számára elfogadhatatlan. Szijjártó szerint az energiaválságot a piacon lévő földgáz mennyiségének növelése oldaná meg, ehhez nem kellene kizárni egyetlen szállítót sem, viszont új forrásokat és tranzitútvonalakat kellene bevonni.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Rövid határidőn belül fontos döntést kell hozniuk a fiataloknak
Az Iránytű Intézet szerint kormányváltó a hangulat Magyarországon