McGuinness (képünkön balra), aki a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb politikai erejét, a Sinn Féint képviselte a belfasti kormányban, döntésével az ellen tiltakozik, hogy a brit fennhatóságot pártoló többségi protestáns közösség legnagyobb politikai erejét, a Demokratikus Unionista Pártot (DUP) vezető tartományi miniszterelnök, Arlene Foster (képünkön jobbra) nem hajlandó lemondani.
A Sinn Féin szerint Fosternek azért kellene távoznia, mert évekkel ezelőtt, amikor az üzleti ügyekért felelős államtitkár tisztséget töltötte be, kulcsszerepe volt egy olyan támogatási program bevezetésében, amelynek eredeti célja a megújuló fűtőanyag-források használatának ösztönzése lett volna a magánvállalkozási és az állami szektorban egyaránt, ám a program súlyosan veszteségesnek bizonyult, és gyaníthatóan tömeges csalásokhoz vezetett. Egyes kimutatások szerint a tartományi költségvetésnek okozott veszteség megközelítheti az 500 millió fontot (180 milliárd forint).
A pártközi nézeteltérésként kipattant ügy az elmúlt hetekben fokozatosan teljes körű belpolitikai válsággá fajult Észak-Írországban, miután Arlene Foster miniszterelnök sorra elvetette a Sinn Féin azon követeléseit, hogy vállalja a felelősséget a hatalmas veszteségért, és mondjon le.
McGuinness lemondása után valószínűleg előrehozott választásokat tartanak Észak-Írországban. Lemondását bejelentő levelében McGuinness maga is új választások kiírását nevezte szükségesnek.
A Sinn Féin a Londonban és az észak-írországi protestáns oldalon általánosan elfogadott álláspont szerint az egykori legnagyobb észak-írországi katolikus britellenes milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyaként működött a katolikus fegyveres csoport csaknem három évtizedes terrorhadjárata idején.
Az IRA 1969 után kezdett fegyveres harcot az általa megszálló hatalomnak tekintett Nagy-Britannia észak-írországi fennhatósága ellen, és a több mint háromezer emberéletet kioltó hadjáratot csak a történelmi jelentőségű 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le. Ezután is még csaknem egy évtizedbe telt, mire az IRA leszerelte fegyverzetét és bejelentette, hogy felhagy a további fegyveres harccal.
A megbékélési folyamat eredményeként a DUP és a Sinn Féin - a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő britellenes katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje - évek óta együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva. Ennek a hatalommegosztásos kormányzati rendszernek a jövőjét teszi kérdésessé a most hirtelen kirobbant belpolitikai válság.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak