Finoman szólva is zavaros időket élünk. Az elmúlt három év a járvánnyal, a háborúval, az inflációval, a kamatemelésekkel és a recesziós jövő rémképével hullámvasútra ültette a politikai döntéshozókat, a befektetőket és a gazdasági szakértőket is.
A helyzet olyannyira összetett, hogy még a világ leggazdagabb embere, Elon Musk sem igazodik ki rajta.
Egyik nap úgy tűnik, összeomlik a világgazdaság, a másik nap minden rendben. Fogalmam sincs, mi a fene történik. Turbulens időket élünk, mondhatni
– idézi a Tesla vezérigazgatóját a Business Insider.
Az üzletember hozzátette,
nincs kristálygömbje, amelyben láthatná a világgazdaság jövőbeli alakulását, de hálás lenne, ha valaki kölcsön tudná adni neki a sajátját.
Nem csoda, hogy Elon Musk a jövőbe szeretne látni, az üzletember a napokban belengette, hogy a Tesla újabb árcsökkentésre kényszerülhet. A vállalat elsősorban Kína elektromos autók piacán produkált előretörésére próbált reagálni az erőteljes árcsökkentéssel. Ugyanakkor egyéb gazdasági okok is erre terelték az amerikai autógyártót.
Új autót venni a legtöbb ember számára nagy döntés, így gazdasági szempontból bizonytalan időkben a vásárlásokat felfüggesztik, legalább addig, amíg kiderül, mi is történik majd
– magyarázta Elon Musk.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet