A három hete ismertetett előzetes adat még arról szólt, hogy a gazdaság 2,2 százalékkal nőtt. A kormány csütörtökön ismertetett jelentése szerint a növekedés azonban jóval kisebb, 1 százalék volt.
A GDP ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben nőtt, elsősorban az export és a lakossági fogyasztás bővülésének hatására.
Kapcsolódó
Elemzők az idei első negyedévre nagyobb, 2,4 százalékos gazdasági növekedésre számítottak a tavalyi utolsó negyedévi 1,4 százalékos növekedés után.
A március végén lezárt három hónapban a GDP 0,3 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, szerényebben a kormány néhány hete ismertetett becslésében szerepelt 0,5 százaléknál. A tavalyi utolsó negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi harmadik negyedévhez képest.
A japán GDP mintegy 60 százalékát kitevő lakossági fogyasztás a becsült 0,4 százaléknál szerényebben, 0,3 százalékkal nőtt. Összességében a hazai kereslet 0,1 százalékponttal erősítette a GDP-t a korábban becsült 0,4 százalékpont helyett.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön