Az EU-tagállamaiban 5,2 millióan haltak meg 2015-ben, 272 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A halálozások 38 százaléka a 70-85 éves korosztályban következett be, majd minden negyedik haláleset viszont a 70 évesnél fiatalabbakat sújtotta 2015-ben - derül ki a frissen kiadott Eurostat jelentésből.
A EU-ban a vezető halálok a szívroham és a rák, mintegy 1,9 millió uniós polgár halt meg keringési megbetegedésben, a rákban elhunytak száma 1,3 millió volt 2015-ben, ami az összhalálozás 37 illetve 26 százaléka. A keringési rendszer betegségei a legtöbb EU-s tagállamban a halálozás leggyakoribb okainak számítanak kivéve Dániát, Franciaországot, Hollandiát és Nagy-Britanniát, ahol viszont a rák szedi a legtöbb áldozatot.
Kapcsolódó
A halálozás harmadik leggyakoribb oka a légzőrendszer betegsége, amely mintegy 442 ezer személy (az összhalálozás 8 százaléka) halálát okozta.
Baleset miatt 230 ezren vesztették életüket, emésztőrendszeri megbetegedéshez köthető 219 ezer haláleset. Mentális betegségek, mint a dementia 214 ezer, idegrendszeri betegségek, közte az Alzheimer-kór 213 ezer ember halálát okozta.

A 100 ezer lakosra jutó halálozási ráta a tagállamok közül Bulgáriában a legmagasabb (1530), Franciaországban a legalacsonyabb (859), Magyarország a harmadik legrosszabb eredményt (1500) mutatja fel ezen a listán, ami az uniós átlag másfélszerese. Az uniós tagállamok átlagos halálozási rátája ugyanis 1036 haláleset volt 100 ezer lakosonként 2015-ben.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen