Frantisek Dohnalt, a cseh legfelső számvevőszék (NKÚ) elnökét egy prágai bíróság nyolc hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hatalommal való visszaélés miatt, s 18 havi próbaidőre bocsátotta. Petr Necas miniszterelnök az ítélet meghozatala után úgy nyilatkozott, hogy ezzel - a büntetés végrehajtásának felfüggesztése és annak ellenére, hogy Dohnal azonnal fellebbezett - a politikus posztja védhetetlenné vált. Ennek ellenére a kormányfőnek nincs joga elbocsátani a számvevőszék vezetőjét - írta a Ceskapozice. A törvény szerint az NKÚ elnöke akkor köteles lemondani tisztségéről, ha jogerős ítélet születik ellene, és a végső döntést Václav Klaus államfő hivatott meghozni. Necas kemény nyilatkozata meglepte az elemzőket, mert a kormányfő eddig igen óvatosan nyilatkozott az ügyről.
Dohnalt azért ítélték el, mert többször is megakadályozta, hogy a képviselőház költségvetési bizottsága megvizsgálja az NKÚ könyveit. A parlament kölségvetési bizottságának elnöke, a kommunista Vojtech Filip emiatt tett feljelentést ellene az ügyészségen, amely kezdetben azzal utasította el a vádat, hogy bár Dohnal kétségtelenül visszaélt hivatalával, a költségvetési bizottság emiatt már 50 ezer koronára büntette, ezért nincs joguk másodszor büntetni ugyanazért a cselekedetért.
Ugyanez a prágai kerületi bíróság márciusban felmentette Dohnalt, amikor azzal vádolták, hogy jogtalanul használ több lakást és három luxus autót, s ezzel 1,1 millió korona kárt okozott az adófizetőknek. A vádat Dohnal a lejáratását célzó politikai kampány részének minősítette. Mint a Czech Position rámutatott, egyetlen magas ranú állami tisztségviselő ellen sem emeltek annyi vádat és panaszt, mint Dohnal ellen. Ha él valamennyi törvény adta fellebezési lehetőségével, akár mandátuma lejártáig, 2014 végéig a helyén maradhat.
Az 1993-ban létrehozott NKÚ éves költségvetése meghaladja az 500 millió koronát, és még egyszer sem auditálták.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton