Sokkal kevesebb alkalmazottra lesz szükség Jim Farley, a Ford vezérigazgatója szerint az elektromos járművek gyártásához, mint most, mikor javarészt benzines autókat és kamionokat gyártanak – írja a Financial Times.
A Ford azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra az eladásainak felét elektromos járművek tegyék ki globális szinten.
Egy elektromos autó gyártásához 40 százalékkal kevesebb munkaerőre van szükség, így biztosítanunk kell, hogy minden beosztottunk szerephez jusson ebben a növekedési folyamatban
- mondta Farley egy detroiti konferencián.
A vezérigazgató már júliusban is beszélt arról, hogy "túl sok az alkalmazottjuk", augusztusban aztán háromezer munkavállalót elbocsátottak arra hivatkozva, hogy a költségszerkezetük nem versenyképes más autógyártókéval szemben.
Nem a Ford vezérigazgatója az első autóipari szereplő, aki megfogalmazta, hogy az elektromos járművekre való átállás a gyártás munkaerőigényére is komoly hatást gyakorol majd. Ez elsősorban annak köszönhetően, hogy az elektromos meghajtású járművek sokkal kevesebb alkatrészből állnak össze, mint a belsőégésű motorral felszereltek.
A legnagyobb amerikai autóipari szakszervezet, a United Auto Workers (UAW) 2018-ban például úgy kalkulált, hogy az általuk képviselt 400 ezer alkalmazottból 35 ezer veszítheti el az állását az átállás miatt. Egy német munkacsoport pedig azt prognosztizálta, hogy az ország autóipari munkahelyeiből 400 ezer szűnhet meg a következő tíz évben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet