Az Európai Központi Bank (EKB) mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal emelte meg irányadó kamatait. A mértékadó betéti kamat 3,50 százalék lett, a bankoknak nyújtott hiteleszközé 4 százalék, a refinanszírozási kamatláb 4,25 százalék.
Csökken az infláció, de de nem elég gyorsan
A részletekről Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke számolt be sajtótájékoztató keretében. Elmondta, hogy az infláció ugyan szépen csökken az eurózónában, hisz májusban 6 százalék körül volt az áprilisi 7 százalékkal szemben, így is túl sokáig húzódik a folyamat és túl magasról kell visszaereszkedni a jegybanki cél közelébe, ezért a kamatemelési ciklus még folytatódik. Szinte biztosra vehető szavai alapján, hogy júliusban újabb kamatemelés történik, így a betéti ráta 3,75 százalékra fog növekedni.
Addig emelnek, amíg csak kell
Ezt követően nem kizárt, hogy szünet következik, majd szeptemberben újabb emelésre kerül sor, ez azonban vélhetően az addig beérkező adatok függvénye lesz. Kétségtelen, hogy az EKB mozgástere nagyobb, hisz a jegybanki betéti kamat júliusban várható 3,75 százalékos szintje sem mondható magasnak 6 százalékos infláció mellett.
Az eddigiekhez képest változás, hogy az inflációcsökkenés folyamata a vártnál hosszabb lesz, most úgy számolnak, hogy csak 2025-ben és az adat a 2 százalékos inflációs cél közelébe. Lagarde ugyanakkor kiemelte, hogy eltökéltek abban, hogy a célt elérik, és ez utal arra, hogy ha szükségesnek látják, szeptembertől több emelés is jöhet még.
Munkaerőpiac, árfolyamhatás
Lagarde elmondta, hogy a egymillióval bővült idén a munkahelyek száma az eurózónában, munkanélküliség történelmi mélypontra került, ami önmagában kifejezetten kedvező, viszont az erősebb bérnyomás miatt a lassabb inflációcsökkentés irányában hat.
Összességében olyan elszántságot mutatott ma a közös európai jegybank elnöke az infláció mindenáron és minél gyorsabban történő letörésére, hogy a piac ezt komolyan is vette: az euró hevesen erősödni kezdett a dollárhoz képest, 1,08-ról 1,09 dollárra nőtt az árfolyam. A befektetők jó esélyt látnak arra, hogy csökkenni fog a dollár és az euró közti kamatkülönbözet, még akkor is, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed még esetleg további emelésre szánja el magát.
Nem változtatott a Fed az irányadó kamaton
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,00-5,25 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője

Itt tart most Paks 2: már két országban gyártják az új erőmű fontos részeit

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken

Több mint félmilliárd forintból újulhatnak meg a Hortobágyi Öregtavak

Már 1 milliárd forintról született döntés, pörög a Demján Sándor Program
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén
