A pénzügyminisztérium közleménye szerint a 42 éves Tareck El Aissami "jelentős szerepet játszik a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben", ezért azonnali hatállyal megtiltják, hogy pénzügyi tranzakciókat végezhessen amerikaiakkal, és befagyasztják minden egyesült államokbeli vagyonát. (Arról, hogy mi zajlik éppen Venezuelában, itt írtunk.)
Hivatalba lépése óta Donald Trump amerikai elnökre fokozódó nyomás nehezedik mind a republikánus, mind a demokrata párti politikusok részéről annak érdekében, hogy szigorúbban lépjen fel Venezuelával szemben. Február 8-án a kongresszus 34 tagja levélben szólította fel az elnököt, hogy "azonnal léptessen életbe szankciókat a rezsim tisztségviselői ellen".
A pénzügyminisztérium - évekig tartó nyomozás eredményeként - egy sor vádat hoz fel Tareck El Aissamivel szemben. "A hatalom és a befolyás nem védelmezi meg azokat, akik törvényellenes cselekedeteket követnek el" - írta John E. Smith, a pénzügyminisztérium külföldi vagyonokkal foglalkozó hivatalának vezetője. Leszögezte: a minisztérium továbbra is elsődleges feladatának tartja, hogy megtagadja a törvénytelen úton szerzett vagyontárgyak elhelyezését az Egyesült Államokban és a visszaéléseket az amerikai pénzügyi rendszerrel.
A pénzügyi tárca közleménye leszögezi azt is, hogy a január elején hivatalba lépett venezuelai alelnök már korábbi politikai tisztségei betöltésekor is részt vett a kábítószer-kereskedelemben: amikor kormányzó volt, vagy amikor a belügy-, illetve az igazságügyi minisztériumban dolgozott. El Aissami "megkönnyítette a Venezuelából induló kábítószer-szállítmányok úját" - olvasható a közleményben.
Ez például azt jelentette, hogy repülőgépeket biztosított a kábítószer kiszállításához az országból. Az ezer kilogrammon felüli szállítmányokat, valamint a Mexikóba és az Egyesült Államokba irányuló küldeményeket ráadásul személyesen ő felügyelte.
Az amerikai illetékesek felhívják a figyelmet arra, hogy a venezuelai alelnök védelmet biztosított ismert drogkereskedőknek, köztük Walid Makled García venezuelai vagy Daniel Barrera Barrera kolumbiai drogbárónak.
Az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat foganatosított El Aissami egyik közeli munkatársa, Samark López Bello üzletember ellen is.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz