A "sziklafal pereme" kifejezés a kiválásnak azt a változatát jelöli, amelynek alapján az Egyesült Királyság európai uniós tagsága a kilépési feltételek fokozatos életbe lépésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, sőt akár úgy, hogy nem születik megállapodás az EU-val. Theresa May miniszterelnök kabinetjének tagjai legkevesebb három csoportba sorolhatók a brexittel kapcsolatos véleményük alapján - emlékeztetett a lap.
Az első, Philip Hammond pénzügyminiszter vezette csoport a lehető legfokozatosabb kiválás pártján áll, és a kilépés jelentette gazdasági veszélyeket hangsúlyozza. Egy másik, benne Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel, a brexitben rejlő lehetőségeket emeli ki, illetve azt, hogy tiszteletben kell tartani az európai uniós tagságról tartott tavalyi népszavazás eredményét. A kettő között pedig ott van a Theresa May fémjelezte csoport - soraiban a kiválás egyik szószólójával, David Davis Brexit-miniszterrel -, amely elfogadja, hogy a kilépés bonyolult folyamata szükségessé tesz az átmeneti időre szóló megállapodásokat Nagy-Britannia számára - írja az MTI.
Kapcsolódó
A harmadik csoporthoz közeli forrásokra hivatkozva a Financial Times arról írt, egyre több kormánytag vall gyakorlatias elveket a brexit folyamatával kapcsolatban, köztük a kilépés régi támogatói is. "A miniszterek többsége zökkenőmentes brexitet akar. Abban nem értenek egyet, hogy mi számít brexitnek" - idézte névtelen forrását a lap. (Brexit: orvoshiánytól félnek Angliában.)
Több kormánytag véli például úgy, hogy a Philip Hammond-féle csoport kiválással kapcsolatos javaslatai talán nem felelnek meg a 2016-os népszavazás eredményének.
A kabinettagok véleménykülönbségeiről szóló hírek ellenére a miniszterelnök hivatala hangsúlyozta, hogy a kormány egységesen támogatja a Theresa May által év elején mondottakat, miszerint egyes területeken szükség lehet átmeneti időszakra, de az Egyesült Királyság feláll a tárgyalóasztaltól, ha nem kap jó ajánlatot partnereitől.
A Cicero Group politikai kockázatelemző központ a kormánytagok állásfoglalásait elemezve arra jutott, hogy többségük abba a viszonylag liberális csoportba esik, amely Philip Hammond elképzelését támogatja egy Európai Gazdasági Térséghez hasonló, fokozatosan életbe lépő megállapodásról. Köztük van Amber Rudd belügy- és Michael Fallon védelmi miniszter.
Iain Anderson, a Cicero Group vezetője emlékeztetett arra, hogy a kabinet legtöbb tagja az európai uniós tagság fenntartása mellett kampányolt a népszavazás előtt.
Az agytröszt szerint jelentős azon kormánytagok száma is, akik azt szeretnék, hogy az átmeneti időszak után Nagy-Britannia jobban szakadjon el az Európai Uniótól, mint ahogy az a pénzügyminiszterhez kötődő elképzelésben szerepel. Ebbe a csoportba tartozik a miniszterelnök és David Davis is.
A legkisebb csoport azoké a Cicero Group szerint, akik továbbra is csak egy lehető legrövidebb átmeneti időszakot fogadnak el.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon