Csak 2016-ban 15,5 millió perc, azaz 11 ezer nap késést regisztráltak, ezek jelentős része kapacitáshiányból fakadt, vagyis abból, hogy a légiforgalmi irányító szolgálatok nem tudtak több gépet kezelni - mondta Rafael Schwartzmann, az IATA európai régiójának alelnöke a Genfben tartott konferencián. (Kártérítésre köteleznék a légitársaságokat.)
Úgy vélte, ennek oka, hogy az európai légtér széttördelt, és nem lehet hatékonyan szervezni a forgalmat. Bár az uniónak van hatékonyságfejlesztési programja, az Egységes Európai Égbolt (SES), amelynek lényege, hogy a légiforgalmi irányító szolgálatokat régiókba tömöríti. Ez a projekt viszont lassan halad, mert az államok nem akarják feladni saját légiforgalmi irányító szolgálataik függetlenségét.
Kapcsolódó
A helyzetet felismerve az IATA egy alulról jövő kezdeményezéssel nem az unióval, hanem a légiforgalmi irányító szolgálatokkal működik együtt azért, hogy csökkentsék a késéseket. Rafael Schwartzmann beszélt a repülőterek által kivetett szolgáltatási díjakról is, elmondása szerint nagyon sok repülőtér visszaél piaci fölényével és folyamatosan emeli a díjakat. Az adatok szerint az elmúlt tíz évben a reptéri díjak a duplájára emelkedtek, miközben az átlagos jegyár 8 százalékkal mérséklődött. Hangsúlyozta, hogy az unió is felismerte már ezt a helyzetet és az IATA-val is együttműködve dolgoznak egy olyan jogszabályon, amely mindkét fél számára elfogadható.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót