Branislav Tiodorovic epidemiológus március 25-én kijelentette, hogy a várható forgatókönyv alapján április végére csökkenhet Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek száma - vette át a 021.rs hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó. A szakember szerint, ha a következő két hétben az emberek fegyelmezetten viselkednek, akkor jó esély van erre az örömteli fejleményre.
"Azokat a fertőzötteket, akiknek enyhébb tüneteik lesznek, az előkészített csarnokokban fogjuk elhelyezni, hogy ne fertőzhessék meg az egészségeseket. Nehéz jóslatokba bocsátkozni, főleg ha kevés adattal rendelkezünk. Eddig csak súlyosabb esetekben teszteltünk, de ezentúl minden gyorsabban fog történni, mert már az egészségházakban is el lehet végezni a teszteket" - mondta a szakember.
A járvány kezelésében Szerbiában részt vevő kínai szakemberek az ő egyik tartományukkal állították párhuzamba Szerbiát, ahol hasonló a lakosság száma. Ott a megfelelő intézkedések mellett 29 nap alatt felszámolták a járványt és már nincs több fertőzöttjük. Ennek ellenére még mindig rendkívül szigorú intézkedések vannak érvényben, olyanok, amelyeket Szerbiában is alkalmaznak.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó