A lengyelek évente 2,6 milliárd zlotyt (több mint 187 milliárd forint, két vizes vébé ára) adnak ki évente süteményre, amelyből közel 145 millió kilogramm édességre telik - idézte a PwC felmérését a gazeta.pl. Ez azt jelenti, hogy a lengyelek évente átlagosan 3,8 kilogramm süteményt fogyasztanak el. A kutatás során azt vizsgálták, hogy mennyi cukrászati terméket esznek az egyes országok polgárai, azaz az otthon készült sütivel nem számoltak.
Érdekesség a lengyeleknél, hogy nagyjából fele-fele arányban keresik az ismert sütimárkákat (például tiramisut), mint az olyan süteményeket, amelyek egy-egy cukrászda specialitásai.
A vizsgált országok közül Romániában a legalacsonyabb az egy főre eső sütifogyasztás, a lengyelek hátulról a másodikok, a magyarok a harmadikok évi átlag 4,7 kilogramm cukrászati termék elfogyasztásával. A csehek és a szlovákok 5,5-5,5 kilogramm sütivel édesítik meg a mindennapjaikat.

A lengyel vásárlók több mint 40 százaléka ízlése szerint választ süteményt, 22 százalékuk fontosnak tartja a jó minőséget és 17 százalékuknak az ár sem közömbös. A nagy sütievők többsége, 60 százaléka nő. A szakértők úgy vélik, hogy a jövőben a fogyasztás elmozdul a viszonylag alacsony szintről, így 2020-ban már fejenként átlag 4,1 kilogramm süteményt fognak elmajszolni a lengyelek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit