Az alapvető élelmiszerek ára tovább emelkedett májusban - vette át a prágai statisztikai hivatal adatait a Radio Praha. A fogyasztói árak 0,6 százalékkal voltak magasabban, mint májusban, főként az élelmiszerek, illetve azokon belül a zöldségek és a gyümölcsök drágulása miatt.
A zöldségek ára például egy hónap alatt 6,2 százalékkal ment fel, számos fajtájuk történelmi csúcsra drágult. A burgonya ára 11 százalékkal nőtt, ám a leggyorsabban a hagyma és a káposzta ára emelkedett. A hagyma Csehországban hagyományosan a legolcsóbb élelmiszerek közé tartozik, ám most drágább, mint egyes egzotikus gyümölcsök. Egy kilóért átlagosan 38 koronát (472 forint) kell fizetni, miközben tavaly ilyenkor csak 13 koronába (161) került a hagyma kilója. A burgonya kilogrammonként 26 koronába kerül, míg 2018 májusában csak 14 korona volt az ára.
Kapcsolódó
A háttérben az elmúlt hónapokban unalomig ismételt okok állnak: a forró és száraz tavalyi nyár, ami elapasztotta a termést, illetve a viszonylag alacsony tartalékok. Szakértők szerint a cseh agrártermelők jelenleg csak a hazai zöldség-gyümölcs szükséglet harmadát tudják előállítani, amivel Csehország Luxemburg előtt az utolsó helyen áll az EU-ban.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni