A DE infektológiai klinikáján dolgozó kutatócsoport alkalmazta elsőként hazánkban az egyetem stratégiai partnere, a Richter által kifejlesztett és gyártott magyar remdesivirt. Hétfőn már több beteg is megkapta az infúziós kezelést, miután az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója, Páll Dénes aláírta a kutatási szerződést. A legsúlyosabb, a beválasztási kritériumoknak megfelelő, tartós oxigéntámogatásra szoruló betegek számára nyílt lehetőség az infúziós kezelés alkalmazására.
Azt már korábban klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a fertőzés korai stádiumában adva a remdesivir lerövidíti a kórházban töltött időt, csökkenti az oxigénszükségletet, felgyorsítja a tüdőkárosodás gyógyulási idejét, és csökkentheti a lélegeztetőgépre szoruló betegek számát. Ugyanezt a hatást várják tőle a súlyos állapotú betegeknél is - mondta Várkonyi István, a debreceni kutatócsoport vezetője.
A mostani klinikai vizsgálatban a négy orvosképző egyetem és a két országos intézet - a Korányi pulmonológiai intézet és a Dél-pesti Centrumkórház - mellett a kijelölt Covid-ellátó kórházak vesznek részt.
Az orvosképző egyetemek és az országos intézetek a kormány támogatásával több vírusellenes készítmény - köztük az országos klinikai vizsgálatban ugyancsak elsőként Debrecenben alkalmazott Avigan, illetve a magyar gyártású favipiravir - vizsgálatában is hónapok óta együttműködnek. A cél, hogy a magyar lakosság számára elérhető legyen minden hatásos gyógykezelés.
A magyar gyártású remdesivir-hatóanyagot tartalmazó, infúziós formában adható készítményt a súlyos állapotú betegeknél öt napig alkalmazzák az országos klinikai vizsgálatban - jelezte a szakember.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni