Niemczuk azt követően nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy Miroslav Toman cseh mezőgazdasági miniszter szerdán rendkívüli prágai sajtótájékoztatóján bejelentette a Lengyelországból érkező marhahús szigorúbb ellenőrzését. Az intézkedést azzal indokolta, hogy 700 kilogramm szalmonellával fertőzött lengyel marhahúst találtak.
A lengyel főállatorvos az Európai Bizottság által megszabott elvek megszegésének minősítette, hogy Prága az esetet először nem a RASFF-on keresztül jelentette be, hanem az illetékes cseh miniszter a médián keresztül számolt be róla.
A lengyel hatóságok ettől függetlenül ellenőrzést rendeltek el abban az üzemben, amelyből a húst Csehországba szállították. Niemczuk megjegyezte: a marhahúsban a szalmonella általában eleve nem fordul elő, megjelenése inkább "a technológiai folyamattal" függ össze.
A fertőzött húst a cseh élelmiszer-felügyeleti szervek a Prágához közeli Jircanyban, a Frost Logistics társaság raktáraiban találták.
A lengyel mezőgazdasági tárca szigorította a vágóhidak felügyeletét, miután január végén kiderült, hogy egy lengyelországi vágóhídon illegálisan vágtak le sérült állatokat, a húsból - amelyről az utólagos ellenőrzések kimutatták, hogy nem volt egészségre ártalmas - több uniós tagállamba szállítottak.
Az érintett lengyel vágóhidat bezárták, a most Csehországban ellenőrzött marhahús egy másik lengyelországi vágóhídról származott.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat