Miroslav Toman mezőgazdasági miniszter rendkívüli prágai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy minden Csehországba behozott lengyel marhahús ezentúl kizárólag csak a cseh laboratóriumi vizsgálatok után kerülhet forgalomba.
Emellett az illetékes szakhatóságok és a cseh rendőrség tovább erősítik a hússzállítmányok, a vendéglők és a húst, húskészítményeket forgalmazó boltok ellenőrzését.
Fertőzött marhahúst találtak
A mostani intézkedés előzménye, hogy a cseh élelmiszer-felügyeleti szervek a Prágához közeli Jircanyban a Frost Logistics társaság raktáraiban mintegy 700 kilogramm szalmonellával fertőzött lengyel marhahúst találtak. A fertőzött lengyel marhahús egy részét már kiszállították a megrendelőknek, köztük egy szlovákiai vevőnek is.
A húst néhány napja ellenőrizték a Frost Logistics raktárában, és a most zárult laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján a maradékot azonnal zárolták, egyben felhívták a vevőket, hogy a hozzájuk eljutott húst azonnal vonják ki a forgalomból.
Illegálisan vágtak beteg állatokat
A széleskörű csehországi húsellenőrzéseket azután vezették be, miután kiderült, hogy egy lengyelországi vágóhídon illegálisan beteg állatokat vágtak le. Erről a vágóhídról az Európai Unió 11 tagállama importált marhahúst, Csehországba 300 kilogramm került, amelynek többségét megtalálták és megsemmisítették. A cseh laboratóriumi vizsgálatok ennél a húsnál nem találtak fertőzést.
A most ellenőrzött 700 kilogramm fertőzött marhahús egy másik lengyelországi vágóhídról került Csehországba.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat