Miközben a csehek a világ sörfogyasztó népeinek élvonalában vannak, sörivási kultúrájukat egyelőre nem ismerte el az UNESCO - írja a Radio Praha. Ez megváltozhat, miután a cseh sörfőzők egyesülete bejelentette, hogy benyújtotta kérelmét a plzeni régió sörkultúrájának elismertetéséért és hamarosan ugyanezt teszi Dél-Bohémiával is.
Martina Ferencová a szervezet elnöke azt mondta, hogy ez a jelentkezés a feltétele annak, hogy a cseh sörkultúra a világörökség részévé váljon. Először Csehországon belül kell elfogadtatni a kezdeményezést, majd ezt követően a kulturális minisztérium küldheti el a kérést az UNESCO-hoz. Ha mindezen sikerül túljutni, akkor egy évekig tartó jóváhagyási folyamat veszi kezdetét.
A cseh sörkultúra a nemzeti büszkeség része a 19 század óta. Nem csupán tradícióról van szó, hiszen a sörfőzők rendkívül innovatívak és tevékenységük része a vendéglátás kultúrájának is - lelkendezett az elnök asszony. És akkor még nem beszéltünk azokról a kiváló alapanyagokról, amelyek csak Csehországban biztosíthatók a jó cseh sörhöz.
Nem lenne egyébként egyedülálló, hogy az ENSZ szervezete a világörökségének minősíti egy ország sörkultúráját. Az UNESCO 2016-ban megadta ezt a címet a belga sörkultúrának. Cseh sörfőző ipar 60 ezer embernek ad munkát, bár a pandémia miatt tavaly csökkent a termelés és a fogyasztás is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót