A Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-Afrikai Köztársaságot tömörítő szervezet pénzügyminiszterei részben azért találkoztak kedden, hogy megállapodjanak egy nagyjából 100 milliárd dolláros készenléti alapról, ami a szervezet fejlesztési bankjának a tőkéjét adná.
Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy még nem sikerült megállapodni az alaptőke nagyságáról, sem pedig arról, hogy ahhoz milyen arányban járuljanak hozzá a BRICS-országok. Az orosz pénzügyek irányítója szerint továbbra sem tudni, hogy a létrehozandó bank irányításában a tagországok a hozzájárulás mértékében, vagy pedig egyenlő arányban vennének részt.
Anton Sziluanov szólt arról is, hogy a felállítandó bank központja kapcsán is nézeteltérés van a tagországok között, bár - tette hozzá - Oroszország nem feltétlenül erőlteti, hogy nála legyen a pénzintézet székhelye.
Eközben Kína és Brazília bejelentette, hogy lehetővé teszik a nemzeti valutában történő kereskedést a két ország között, részeként a BRICS-országok azon erőfeszítésének, hogy csökkentsék a dollártól és az eurótól való függőségüket.
A BRICS-országokban él a Föld népességének 40 százaléka, és a világ GDP-jéből való részesedésük a 2000. évi 16 százalékról 2010-re 25 százalékra emelkedett.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot