Még 2014 januárjában kezdődött vita az Európai Unió és Oroszország között - egyszerre az ukrajnai válsággal, melyben a nyugat szerint Moszkva katonai erőkkel vett és vesz részt -, mivel az oroszok embargót vezettek be az EU-ból származó sertéshús-termékekre. A hivatalos indoklás szerint ezt azért tették, mert Lengyelországban és Litvániában megjelent az afrikai sertéspestis.
A szakértők és Brüsszel szerint viszont a két tagállamban felbukkanó betegség vélhetően Oroszországból juthatott át. De már akkor kifogásolták azt is, hogy az importtilalmat az összes uniós gazdaságra kiterjesztették, miközben máshol nem mutatták ki a sertéspestist. Ez pedig komoly érvágás volt az orosz piacon erőteljesen jelenlévő a dán, a német és a holland húsipar számára is.
Kapcsolódó
Az uniós döntéshozók kezdettől támadták a lépést, és azt gyanították, hogy az orosz döntés mögött politikai okok húzódnak meg, mert az ukrajnai tüntetések elmérgesedésekor az EU a demokratikus ellenzéket támogatta, szemben a Moszkva által pártolt Viktor Janukovics elnökkel.
Mivel az EU szerint a 2014 januárjában kezdődő importtilalom jogellenes volt, a blokk most évenként 1,4 milliárd eurót követel az oroszoktól - szemlézi a 444 a Politico témáról szóló cikkét.
Az elmúlt négy év alapján így jött ki az összesen 5,6 milliárd eurós összeg, amelybe ráadásul a kamatokat bele sem számolták. Az elmúlt hetek eseményei alapján úgy tűnik, a Kereskedelmi Világszervezet hajlik az EU igényének elfogadására, de hivatalos döntést még nem hozott. Februárban a nemzetközi hivatal már egyszer az uniónak adott igazat és elutasította az oroszok fellebbezését a tilalom jogszerűtlenségével kapcsolatban.
A címlapkép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el