A szocialista politikus hangsúlyozta: továbbra is bíznak abban, hogy a brit parlament végül megszavazza a már létrejött egyezséget, de felkészülnek annak ellenkezőjére is - idézi a kormányszóvivőt az MTI.
A várhatóan februárban kormány elé kerülő intézkedéscsomag két fő célja, hogy védje az állampolgárok érdekeit és fenntartsa a kereskedelmi folyamatokat.
Kapcsolódó
Előbbivel kapcsolatban például elhangzott, hogy rendelet készül a Spanyolországban élő brit állampolgárok társadalombiztosítási jogosultságának, egészségügyi ellátásának, végzettségeik, titulusaik elismerésének garantálásáról.
A kormányszóvivő bejelentette: jövő hétfőn információs weboldalt is elindítanak, amelyen a brexittel kapcsolatos kérdésekről lehet tájékozódni.
A brit alsóház várhatón január 15-én szavaz arról, hogy elfogadja-e az Európai Unióval egyeztetett kilépési megállapodást, amit jelen állás szerint a többség várhatóan nem fog támogatni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról