A Het Financieele Dagblad üzleti napilap arról számolt be, hogy a szakemberek összesítették a kaotikus brit kilépés okozta gazdasági károk különböző aspektusaira vonatkozó becsléseket.
A szigetország távozása nyomán például Hollandiának jóval többet kell majd befizetnie az EU költségvetésébe a jövőben, s ehhez jön hozzá a "kemény brexitre" való felkészülés költsége, a vámok ismételt bevezetése miatti nagyjából 10 milliárd eurós veszteség, illetve számos más tétel - írja az MTI.
Ha sikerül elfogadni a megállapodást az Egyesült Királyság rendezett kiválásáról, akkor a várható károk összege "mindössze" 7,5 milliárd euró lesz a SEO szerint.
A CPB holland gazdaságpolitikai elemzőközpont korábban arról számolt be, hogy összességében Hollandia 2030-ig a bruttó hazai termék (GDP) 1,2 százalékát, azaz 10 milliárd eurót veszítene a brexiten, ha pedig azt is belekalkulálják, hogy a kereskedelmi forgalom csökkenése visszafogná a termelékenységet és az innovációt, akkor ez a veszteség a GDP 2 százalékát is elérheti.
Számítások szerint az EU tagországai közül a Benelux-államok, és közöttük is Hollandia, illetve Írország lesznek a kilépés legnagyobb gazdasági vesztesei.
Hollandiának az Egyesült Királyság a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere a szomszédos Németország és Belgium után.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót