Meglepte a világot, amikor Elon Musk, akkor korunk legzseniálisabbnak tartott vállalkozója egyszer csak dicsérni kezdte az eleve viccből létrehozott Dogecoin kriptodevizát, azon viszont még a Tesla részvényesei és megdöbbentek, amikor a cég számlájára vásárolt bitcoint a legendás vállalkozó, ráadásul a legnagyobb bitcoin-őrület idején.

Az űrcég is veszített

Mint kiderült, másik ikonikus cége, az amerikai űrhajózást újra indító és a földre visszatérő, majd sokszor újra felhasználható meghajtó rakétát megvalósító SpaceX is bevásárolt a bitcoinból, az viszont csak a közelmúltban derült ki, hogy az űrcég is megszabadult a befektetéstől, ugyancsak veszteséggel.

A bitcoin árfolyama közel 10 százalékkal esett a hírre, de úgy tűnik, a hatás tartós maradt. A hosszú időn át 29 ezer dollár körül forgó kriptodeviza ára tartósan 26 ezer dollár körül maradt, és a második legnagyobb ilyen termék, az ethereum ára is csökkent, sőt, az egész piacot érintette az eladási hullám: az összes kriptodeviza teljes piaci értéke a coinmarketcap.com szerint 1175 milliárdról 1055 milliárd dollárra csökkent.

Bíztak benne

A kriptodevizák fundamentálisan továbbra sem értékelhetők, szemben minden más befektetési termékkel, így érthető módon megítélésük is népszerűségük nagyot nőtt, amikor a világ legsikeresebb vállalkozója vásárolt belőlük illetve nyilatkozott róluk, hisz őt addig komolyan vették a befektetők. időközben megítélése sokat változott, elsősorban a Twitter felvásárlása és ezt követő menedzselése miatt.

Az, hogy a bitcoint eladta a nagy cégek portfóliójából, logikus, hisz ezzel egy veszteségminimalizáló, kockázatcsökkentő lépést hajtott végre. Ilyen komoly cégek eleve nem szokták kockázatos befektetési ügyletekkel foglalkozni, nem ez a profiljuk, és nem is tesz jót megítélésüknek, de Musknak átmenetileg elnézte a piac.

Kiábrándulás

Mint kiderült, ez csak egyéni hóbortja volt, azt sem tudjuk, hogy ténylegesen bízott-e az adott eszközökben, vagy csak az őket követő közösségi média felhasználók számát akarta növelni, esetleg meghökkenteni a világot. Ezzel elveszett egy támasz a kriptodevizák alól, hisz az ő volt gyakorlatilag az egyetlen nagy ipari vállalkozók közül, aki egy darabig látszólag komoly lehetőséget látott bennük.

 

Zuhan a bitcoin Elon Musk lépésére

Hirtelen 10 százalékot zuhant a bitcoin azt követően, hogy Elon Musk egyik komoly cége bejelentést tett a kriptodevizával kapcsolatban. Bővebben --->