Biden a CBS televíziós csatorna műsorvezetőjének kérdésére válaszolva elmondta: Trump viselkedése kiszámíthatatlan, és félő, hogy titkos információkat szivárogtatna ki, ezért meg kell szüntetni a hozzáférését. Annyit mondott, hogy elődjének egyszerűen a továbbiakban nincs már szüksége ezen információkra.
Ennek nincs köze az amerikai törvényhozás épületének január 6-i ostromához.
A volt amerikai elnökök hagyományosan a mandátumukat követően továbbra is megkapják a hírszerzési tájékoztatókat, azonban ez mindössze a szokásjogból ered, így Biden minden további nélkül megtagadhatja Trumptól - írta az MTI nyomán az atv.hu.
Sajtóhírek szerint Donald Trump elnöksége alatt többször is felfedett nyilvánosan titkosszolgálati információkat, a napi tájékoztatók iránt pedig nem sok érdeklődést tanúsított.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak