Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta – írja a Wall Street Journal értesülését az MTI. A találkozó nem Pekingben, vagy Washingtonban lesz: a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozóján foghatnak kezet a szuperhatalmak vezetői.
Hszi Csin-ping kínai elnöknek három év után ez lehet az első külföldi hivatalos útja, amelyet beárnyékolhat a Tajvan körül kialakult fesztültség, amely mélypontra küldte az amerikai-kínai kapcsolatokat.
Az amerikai nemzetbiztonsági tanács csendes-óceáni térségért felelős koordinátora elmondta: az értesülést nem tudja megerősíteni a részleteket, a dátumot, helyszínt illetően, de annyit elmondott, hogy a két elnök legutóbbi telefonbeszélgetésén szóba került egy lehetséges személyes találkozó, és abban is megállapodtak, hogy hivatalaikat megbízzák, foglalkozzanak a kérdéssel, és egyeztessenek a részletekről.
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, állandósultak a hadgyakorlatok Kína és Tajvan között. A tajvani külügyminiszter, Joseph Wu szerint Kína
nagyszabású hadgyakorlatokat és rakétakilövéseket, valamint kibertámadásokat, dezinformációt és gazdasági kényszerítést alkalmaz, hogy ezzel próbálja meggyengíteni a tajvani közhangulatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás