Lengyelországban az elmúlt évben jelentősen nőtt a külföldi befektetések száma 2016-hoz képest - adta hírül az fDI Markets piackutató cég adatait a Rzeczpospolita. Összesen 335 új projektről van szó az egy évvel korábbi 272 után. A segítségükkel teremtett új munkahelyek száma csaknem 50 százalékkal lesz több, mint 2016-ban. A befektetések összértéke közel 13 milliárd euró és összesen 86,7 ezer munkahelyet teremtenek.
A legtöbb beruházást az építőiparban tervezik, 95 új projekttel, ezt követi az informatika-távközlés (73), majd a járműipar (49). Ami a befektetett összeget illeti az utóbbi kapja a legtöbb pénzt, az ebben az ágazatban tervezett beruházások értéke 2,1 milliárd euró. Mágnesként működik a szállítási szektor is, 37 befektetési tervvel, és ugyanennyi projekt jut vállalatoknak szolgáltatásokat nyújtó ágazatnak.
A Lengyel Befektetési és Kereskedelmi Ügynökség (PAIH) szerint ilyen eredményekkel Lengyelország 10 éve, azaz a világválság óta nem dicsekedhetett. 2017 jobb év volt, mint 2007, amikor az új tervek száma először haladta meg az évi 300-at. Eddig 2008 volt a legsikeresebb esztendő, amikor a külföldi befektetők 387 projektet jelentettek be, összességében 23 milliárd euró értékben és 110 ezer munkahelyet teremtettek.
A lengyel befektetők összességében 1,14 milliárd euró értékű projekteket hajtottak végre külföldön 2017-ben, amivel 6500 munkahelyet teremtettek. Ez is évtizedes rekordnak számít.
A kép forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot