A korábbi tervek szerint 2020 szeptember 11-től lehetett volna a külföldieknek a térségbe utazni. Indonéziában az esetszám folyamatosan emelkedik, a mai napig 135.123 igazolt fertőzöttet azonosítottak.
Az egy millió főre vetített szám megegyezik a Magyarországival, bár arányaiban Indonéziában még nálunk is kevesebbet tesztelnek - írja a szakportál.
Indonéziában a növekvő számok ellenére a turizmus által érintett régiókban sikerült kordában tartani a járványt, kevés a fertőzött, ezért is remélik, hogy növekedhet a belföldi utazási kedv. Becsléseik szerint 10 hónapot vesz igénybe mire helyreáll a vírus előtti látogatószám.
Indonézia kevésbé fejlett, de rendkívüli természeti látnivalókkal büszkélkedő régióiban a helyi családok jelentős része közvetlenül vagy közvetetten a turizmusból él.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön