Az OPEC Plusz termeléscsökkentési döntése nem csökkentette az iraki olajexportot, a szervezet decemberi ülésén pedig figyelembe fogják venni a piac állapotát és egyensúlyát. Erről az iraki állami olajpiaci szolgáltató, a SOMO vezetője beszélt – írja a Reuters.
Az OPEC Plusz októberi döntése a termelés napi kétmillió hordóval történő csökkentéséről "fontos szerepet játszott a világpiacok stabilizálásában, és ez minden országot különböző mértékben érintett " – mondta Saadoun Mohsin, a vállalat vezérigazgató-helyettese, aki egyben Irak OPEC-képviselője,.
A jövő évi olajárakkal kapcsolatos várakozásokkal kapcsolatban Mohsin elmondta, hogy az idei átlagár elérte a 97 dollárt hordónként, ami jó árnak számít, a szakértők becslései szerint a jövő évi árak 85-95 dollár között lesznek.
Irak jelenlegi termelése az OPEC Plusz csoport teljes, 43 millió hordónyi termelésének 11 százalékát teszi ki. Irak jövőre legalább 85-95 dolláros nyersolajár-sávra számít.
Az OPEC Plusz az OPEC országokon kívül nyersolajat exportáló országokat tömöríti, tagjai között van Oroszország és Kazahsztán is. December 3-4-én tartják az OPEC+ csoport ülését.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak