Erről az érintett szerdán maga számolt be a Facebookon. Maciejczukot, aki ki gyakori szereplője volt az orosz állami tévécsatornák politikai vitaműsorainak, február végén őrizetbe vették a Moszkva Mityiscsi elnevezésű elővárosában lévő lakásában, szélsőségesség gyanújával. Később kiderült, hogy az idegenrendészeti szabályokat is megsértette és illegálisan tartózkodott Oroszországban, ami kitoloncoltatással és bírsággal büntethető.
Maciejczuk oroszellenes kijelentéseiről vált ismertté. Az NTV televízió egyik 2017 áprilisi műsorában például "vörös fasisztáknak" titulálta a szovjet katonákat, ami miatt összeverekedett Ruszlan Osztasko orosz politológussal. Később a konfliktus két részvevője az ökölvívó ringben küzdött meg egymással; a mérkőzés Osztasko pontozásos győzelmével zárult. (Nagy meglepetéseket tartogatnak az oroszok.)
A lengyel újságíró 2016 októberében a TVC televízió adásában keveredett csetepatéba. Maciejczukot, aki felbukkant a kelet-ukrajnai konfliktus helyszínén is, tavaly áprilisban öt évre kiutasították Ukrajnából.
A fotó forrása: Mladen Antonov/AFP.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Leállt az M3-as metró