A Reuters által összefoglalt kutatásban a Maplecroft 169 országot állít sorba aszerint, hogy melyik bír a legnagyobb eurózónás kitettséggel, vagyis melyik ország ipari termelésére, versenyképességére és hozamaira gyakorol legnagyobb hatást az eurózóna válságának mélyülése.
A nagy eurózóna országok összeomlása a briteknek a kereskedelemben 7 százalékos visszaesést jelentene, míg a brit bankok számára a GDP 7 százalékára rúgó veszteségeket okozna. A britek mellett a közép-európai és skandináv országok, de Elefántcsontpart és Mozambik is a legkockázatosabbak között van a kitettségüket tekintve.
Sőt, a briteket követve a legnagyobb kockázatok sorrendben a lengyelekre, majd a magyarokra leselkednének az eurózóna válságának mélyülésével. A sorban hátrébb vannak olyan országok is, mint Tunézia vagy Egyiptom, illetve Oroszország, Brazília és India. A BRIC országok közül egyedül Kína bír a közepesnél alacsonyabb kitettséggel Európa felé.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt