Több ezer olaszországi töltőállomáson olcsóbban lehetett tankolni már ezen a hét végén, miután az ENI speciális árakat vezetett be azoknak, akik szombat 13 óra és vasárnap éjfél között keresik fel a legnagyobb olasz olajtársaság kútjait. A hatlábú kutyával fémjelzett ENI-, illetve Agip-kutakon ez idő alatt a benzin literje1,6 euró, a gázolajé 1,5 euró - egyébként az átlagár 1,823 euró, illetve 1,710, de a csúcsárak elérik az 1,9-et, illetve gázolaj esetében az 1,745 eurót.
Idén az első öt hónapban 21 százalékkal drágultak az üzemanyagok Olaszországban, ami az államkasszának 17 százalékos bevételnövekedést jelentett (összesen 14,7 milliárd euró folyt be a megszorító csomag részeként megemelt adókból), a fogyasztást viszont mára 10 százalékkal visszafogta. Ezt akarta ellensúlyozni először az ENI a szeptember 2-ig meghirdetetett nyári akcióval és erre csatlakozott rá azonnal a Q8, az Esso, majd egy sor független üzemanyagtöltő állomás is. Van, ahol néhány centtel többet is engedtek, mint a piacvezető ENI, az Esso pedig egészen a hétfői nyitásig fenntartja a hétvégi kedvezményt.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről