Eszerint a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett hétfői ünnepségen a német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.
A megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa-politikai és külpolitikai témák állnak. A tervek szerint a találkozó után közösen sajtótájékoztatót tartanak - számolt be az MTI.
A német kormányszóvivő kérdésre válaszolva kiemelte: Magyarország "európai partnerország", amellyel Németország "nagyon intenzív gazdasági kapcsolatot" folytat, és olyan ország, amelynek kormányával "nézetkülönbségek" mutatkoznak a migrációs politikában. Ezek a különbségek "ismertek, és továbbra is fennállnak". Szavai szerint soha nem szabad elfelejteni Magyarország szerepét abban, hogy Németország egysége helyreállt békében, szabadságban.
A jelenkorban is fontos megemlékezni mindarról, amit más országok tettek azért a történelmi szerencséért, hogy újraegyesülve élhetünk. Ez az a "történelmi ok", amiért Angela Merkel Sopronba látogat, ugyanakkor ott van az "aktuális európai politika" is, amely "biztosan szóba kerül" majd - mondta Steffen Seibert.
Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját ünneplik meg hétfőn. A Fertő-tó melletti Sopronpusztán, a magyar-osztrák határ közvetlen szomszédságában 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából ideiglenesen megnyitották a határt, így több száz Magyarországra menekült keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy