Az ír választók jelentős többsége, 66,4 százaléka, azaz 1 429 981-en támogatták a terhességmegszakításokra vonatkozó teljes tilalom eltörlését a pénteken megrendezett népszavazáson a hivatalos végeredmény szerint - jelentette be szombat este az ír választási bizottság, amelyet a 444.hu idéz.
A módosítás ellen 723 632-en, azaz a választók 33,6 százaléka tette le voksát. A különbség 706 349 szavazat.
Leo Varadkar miniszterelnök szombat délelőtt már arról beszélt, hogy reményei szerint az év végéig elfogadják azt a törvényt, ami a terhesség 12. hetéig engedné a terhességmegszakítást, utána pedig rendkívüli esetekben. Szerinte olyan nagy arányú volt a lazítás melletti voksok aránya, hogy a referendum "Írország csendes forradalmának a csúcspontja".
A népszavazás az ír alkotmány 1983-ban elfogadott, az abortuszt kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörlésére vonatkozott. A jelenleg hatályos jogszabály szerint nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége sem indok a terhesség megszakítására.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között