A Profil politikai hetilap interjút közölt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel. Van der Bellen védelmébe veszi Soros Györgyöt, aki már volt nála vendégségben a Hofburgban - írta az MTI.
Az osztrák szövetségi elnök szerint Ausztriának Emmanuel Macron francia elnök és nem a V4-ek oldalára kell állnia. "A visegrádi országok ugyanis semmi izgalmasat nem kínálnak Európa számára, pedig - Orbán Viktort is beleértve - rendkívül intelligens politikusaik vannak". Az államfő szemében Soros György a civil társadalom képviselője, emberbarát, aki milliókkal támogatta az egyetemeket, valamint a demokráciát szolgáló ngo-kat (civil szervezeteket).
Kapcsolódó
Az osztrák elnök szerint sokan vélik úgy, ahogyan a milliárdos, hogy Európa demográfiai gondokkal küzd és rá van szorulva a bevándorlásra. Lényegesnek tartja a migránsok integrációját, mert különben 10-20 év múlva visszaüt a probléma. Vagyis megfelelő végzettséghez, illetve álláshoz kell juttatni őket, és főként a gyerekekért kell sokat tenni - mondta Van der Bellen az osztrák lapnak.
Szijjártó Péter szerint az osztrák államfő téved, "Soros György nem az európai embereket képviseli, hanem a migránsokat, és legfőképpen a saját érdekeit tartja szem előtt". Ilyenek a spekulánsok - véli a magyar miniszter, aki szerint a magyar kormány megvédi Magyarországot "Soros Györggyel és csatolt részeivel szemben, ugyanis Soros György migránsokat, káoszt és rombolást hagy maga után".
A miniszter úgy vélekedett: Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, erről - mint megjegyezte - "majd számoljon el az osztrák választóknak". A magyar kormány nem migránsokra, hanem békében és biztonságban élő magyar családokra akarja építeni az ország jövőjét - szögezte le Szijjártó Péter.
A kép forrása: AFP photo/Emmanuel Dunand.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart