A jegybank most azért döntött a kamatcsökkentésről, mert novemberben mérséklődött az éves szintű infláció, stabil volt a dinár árfolyama, és a központi bank szerint a kormány kiadáslefaragása jövőre erősíti a költségvetési stabilitást.
A mostani kamatcsökkentés a harmadik volt három hónapon belül. A keddi kamatvágás mértéke nagyobb volt a Reuters által megkérdezett elemzők 25 bázispontos várakozásánál. Novemberben 1,6 százalék volt az éves infláció, kisebb a jegybank 4 százalék plusz/mínusz 1,5 százalékpontos inflációs céljánál.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt