A görög parlament szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében.
A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál.
Az AFP értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.
Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében - fogalmazott Alekszisz Ciprasz. A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől. Azonban ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált