A felmérés abból az alkalomból készült, hogy Emmanuel Macron államfő nemzeti konzultációt javasol "az alapok letétele az iszlám franciaországi megszervezésére".
"A módszerem, hogy lépésről lépésre haladjunk a témában" - mondta az elnök a JDD-nek adott interjúban. "Addig nem teszek konkrét javaslatot, amíg a munka nem ért véget" - tette hozzá az elnök.
"Értelmiségeikkel és egyetemi tanárokkal, valamennyi vallás képviselőjével találkozom, mert úgy vélem, hogy a történelmünkből kell alapvetően merítenünk, a katolikusok és a protestánsok történetéből" - hangsúlyozta Emmanuel Macron sorolva számos intézményt, amelyek kezdeményezéseket tettek az iszlám vallás integrálása érdekében.
"2018 első felében szeretném letenni az iszlám franciaországi megszervezésének alapköveit" - tette hozzá a politikus.
Az elnök célja megtalálni a szekularizáció útját, annak lehetőségét, hogy ugyanúgy lehessen hinni, mint nem hinni, azért, hogy a franciák megőrizzék a nemzeti kohéziót és a szabad vallásgyakorlás lehetőségét. Macron január elején a franciaországi vallási vezetők előtt tartott beszédében jelezte, hogy szeretne az iszlám franciaországi beillesztéséről közös gondolkodást kezdeményezni, azért, hogy Franciaország "ne essen bele abba a válságba, ami nemzetközi szinten tapasztalható".
A február 2-3-án 1002 francia nagykorú állampolgár megkérdezésével készült felmérés azt mutatja, hogy a franciák megítélése az iszlám vallásról a megkezdett társadalmi vitának köszönhetően javult az elmúlt két évben. Tény, hogy a társadalom 43 százaléka még mindig nem tartja összeegyeztethetőnek az iszlámot a szekularizált francia társadalom értékeivel, de 2016 szeptemberben még 56 százalékos volt ez az arány.
Az elutasítottság a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front táborában (62 százalék) és a jobbközép Köztársaságiaknál (63 százalék) a legerősebb. Emmanuel Macron pártja, a Köztársaság lendületben szavazóinak 41 százaléka gondolja azt, hogy az iszlám nem fér meg a demokráciával, a radikális baloldali Lázadó Franciaország szavazóinak 39, a szocialistáknak 27 százaléka látja így.
A jelenlegi elnök teljesen más állásponton van a bevándorlásról és a menekültek kérdéséről, mint a magyar kormány.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy