Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed idén eddig kétszer, márciusban és júniusban emelt kamatot, mindkét esetben 25 bázisponttal a jelenleg is érvényes 1,25 százalékra. John Williams, a Fed San Franciscó-i regionális elnöke szerint a következő hónapokban elkezdődhet a 4500 milliárd dolláros kötvényállományának csökkentése - írja az MTI.
A legutóbbi, júniusi kamatdöntés ismertetése előtt elemzők többsége úgy látta, hogy fontosabb lenne a jegybankmérleg csökkentése, mint a kamatemelés. Azzal, hogy elmaradt a kötvényállomány csökkentésének elindítása, szakértők most arra számítanak, hogy a végrehajtás üteme drasztikus lesz, és hogy szeptemberben minden bizonnyal gőzerővel beindul a folyamat. Ezzel egy időben a szakértők nagyobbik része már nem számít szeptemberi kamatemelésre, szerintük a legközelebbi emelés decemberben lesz
Kapcsolódó
A Fed legközelebbi kamatdöntő ülését július 26-án tartják. John Williams egy Sydneyben tartott előadáson úgy vélte továbbá, hogy a fogyasztói áremelkedés lassulása csak átmeneti jelenség és hogy jövőre már eléri a Fed által célként tartott két százalékot. Az áprilisi 2,2 százalék után májusban 1,9 százalék inflációt mértek az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról