Míg korábban Prágában úgy nyilatkoztak, hogy az Oroszország elleni esetleges szankciók a kereskedelmi kapcsolatok alacsony szintje miatt nem lennének komolyabb hatással Csehországra, most változóban van ez a vélemény.
A cseh exportőrök szövetsége a CTK hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a viszony megromlása 30-40 ezer munkahely megszűnését okozhatja. A helyzet ilyen alakulása különösen a személyautó-gyártást sújtaná, valamint az idegenforgalmat. Tavaly rekord számú, 759 ezer orosz turista látogatott Csehországba, elmaradásuk miatt 20 ezer munkahely szűnhet meg. Mint Otto Danek, a szövetség elnöke elmondta, az oroszországi cseh állami beruházások értéke mintegy 70 milliárd cseh korona, a vállalatoké ennél sokkal magasabb.
Emellett a cseh export 5 százaléka irányul Oroszországba, és egyes onnan importált nyersanyagok hiánya is gondot okozhat az iparnak. És ez érvényes az egész EU-ra, amelynek GDP-je 0,5, a cseh 1 százalékkal eshet vissza - igaz, hogy az orosz bevételek 10 százalékkal zuhannának. Ennél is súlyosabb hatása lehet az olaj és a földgáz drágulásának.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart