1988-1990
A Fiatal Demokraták Szövetsége 1988. március 30-án alakult a Bibó Szakkollégiumban. Az alapszabály szerint csak 16 és 35 év közöttiek lehettek tagjai a szövetségnek, és kritérium volt az is, hogy nem lehettek más politikai ifjúsági szövetség tagjai. 1989. június 16-án a Hősök terén tartott gyászszertartáson Orbán Viktor a Fidesz szónokaként a hazai és külföldi sajtóban nagy visszhangot kiváltó beszédet mondott. Ebben – többek között – tárgyalásokat javasolt az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről, illetve követelte hazánk kilépését a Varsói Szerződésből.
1990-1994
Bár a párt egyike volt a legnépszerűbb politikai erőknek, az első szabad választásokon a fiatal demokraták mindössze 22 mandátumot szereztek. 1992-ben a párt felvételét kérte a Liberális Internacionáléba. 1993-ban – Antal József halála után néhány hónappal- a budapesti Corvin moziban rendezett Fidesz nagygyűlésen Orbán kijelenti: az ország sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan kézbe venni. A polgári közép felé törekvésnek megfelelően 1993-ban új szervezeti modellt vezettek be a pártban. Eltörölték a 35 éves korhatárt és az eddig meglévő választmányt az elnökség váltotta fel, amelynek vezetőjévé Orbán Viktort választották. Távozott a pártból Fodor Gábor és Molnár Péter elnökségi tag, valamint Ungár Klára parlamenti képviselő.
1994-1998
A második szabad parlamenti választásokon a Fidesz a maga 20 képviselőjével a legkisebb frakciót alapíthatta meg, és továbbra is ellenzékben politizált. A párt VII. kongresszusa 1995 áprilisában megszavazza a Fidesz - Magyar Polgári Párt nevet, és elfogadja A polgári Magyarországért címet viselő vitairatot is. Időközben az ex-KDNP-s Surján-Latorcai-Isépy-csoport megszervezi a Fidesz keretein belül működő Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget. A Fidesz 1997 végén választási szövetséget köt az MDF-fel.
1998-2002
A választáson a Fidesz 29,48 százalékos listás eredményt ér el, 148 jelölt nyer képviselői mandátumot, köszönhetően a két forduló között a kisgazdákkal kötött megállapodásnak. Emellett az MDF 16 képviselője is a Fidesszel közös jelöltként egyéni választókerületben jutott az országgyűlésbe. Fidesz-MDF-FGKP koalíciós kormány alakul. A kabinet 17 miniszteréből 12-t jelölt a Fidesz, a fennmaradó öt helyen mandátumuk arányában osztoztak az MDF és a kisgazdák képviselői. Az októberi önkormányzati választásokon a Fidesz továbberősítette pozícióit. A párton belül szétválasztották a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztséget: Orbán Viktort Kövér László váltotta az elnöki poszton, őt pedig hamarosan Áder János követte. A következő év novemberében megszűnt a Fidesz tagsága a Liberális Internacionáléban, majd felvételét kérte az Európai Néppártba. Decemberben pedig az Európai Demokratikus Uniónak is tagja lett.
2002-2006
A választást az MDF-fel közös listán indult Fidesz elveszti, tíz mandátummal kevesebbet ér el, mint az MSZP. A pártban óriási csalódottság lesz úrrá amiatt, hogy az MSZP ígérgetéssel nyerni tudott. A választások után a pártvezetés burkoltan támogatja a szavazatok újraszámolását követelő csoportokat. Orbán Viktor meghirdeti a polgári körös mozgalmat. Az októberi önkormányzati választáson a Fidesz további jelentős veszteségeket szenved. Pokorni Zoltán lemond a pártelnökségről, a frakcióvezetésről és hosszabb időre visszavonul, amikor a D-209-es botrány idején kiderült, hogy édesapja is III/III-as ügynök volt. 2003. májusában a párt ismét nevet változtatott: Fidesz Magyar Polgári Szövetség lett. A 2004-es Európai Parlamenti választásokon sikeresen szerepelt a párt: a 24 mandátum felét szerezte meg, míg a másik tizenkettőn a többi parlamenti párt osztozott: az MSZP kilenc, az SZDSZ kettő, míg az MDF egy képviselőt küldhetett. A 2006-os választásokra a párt új struktúrával készül, a Fidesz megyei irodái helyett a választókörzetekre alapozzák a hálózatot.
Az összeállítás az index.hu és fn.hu alapján készült.
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal