Schilling Árpád és társulata a színházi, ízlésbeli állóvizeket mindig messze habzóan kavarja föl; legújabb bemutatójuk, a millenárisbeli Feketeország is beszéd- és botránytéma lesz sokáig. Hihetetlen összpontosítással - kvázi edzőtáborban, Bodvarákón - készült ez a 13 színész szövegíró, zeneszerző és díszlettervező társukkal együtt arra, hogy mintegy 80 oldalnyi, XXI. századi magyar és nemzetközi híranyagot feldolgozzanak a saját - keserű - szájuk íze szerint. A díszlet fáradtrózsaszín (a szezon legtutibb divatárnyalata), babaszoba, sok-sok fehér ajtóval - Ágh Márton tervei alapján -, melyeken magasra tett kilincsek, messze a szemhatár fölött futó kissé geil, frízszerű tapétacsík jelzi az óvoda falait. Mindenkinek a nevével ellátott hokedli jut, mintegy óvodai jelet imitálva. (Úgy hirdeti magát a produkció, hogy „Gyerekelőadás felnőtteknek!” Nos, a sárga karikás 18-as szám is enyhe ehhez.) Durván indul a hótt-elegáns, VIP-fogadást imitáló előadás: Láng Annamária, egyszerűségében mutatós fekete földigérőben - amúgy mindenki végig frakkban, nagyestélyiben - decensen bejön egy klarinéttal, koncertre készülve. Leül, a szájához emeli a hangszert és a legvadabb orális szexet produkálja hosszú percekig - bevillan a Clinton love-affér, a pornóvilág gátlástalan térnyerése a médiában, sok minden... A művésznő aztán szép hangot is kicsal hangszeréből, akkorra már a szereplők oratóriumszerűen mind egybegyűlve elkezdik Babits Mihály Fekete ország című versének megzenésített változatát. És durr, kialszik a villany. A babaszoba habos-babos, puha tapétás falán ott a bűnös biztosítótábla, azt rohamozza a sötétben a magyar munkásosztály képviseletében négy szaki. Röpködnek a négybetűs szavak, ló-, zsiráf- és egyéb alkatrészek; sűrű mama-genitália és szaporodási műveletekre felszólítás közepette valahogy szétverik az egészet. És ezzel beindul ez a sötétté tett ország a harmadik évezredbe. Azokkal, akik alkotják: az oda se figyelő, meccsnéző, mobilozó, de a hálapénzt azonnal elszippantó orvossal, közben a szoba falán futnak a könyörtelen hírek betegelcserélésről, halálról, katasztrófáról. Ájtatos kristálytiszta egyházi éneklésből zuhan a pedofil pap karjaiba a kiszemelt fiúáldozat. Nyomorultul lepukkant hajléktalant öltöztetnek föl jóemberek: megmossák, mint Krisztust, felruházzák, aztán menjen - de tényleg takarodjon! Egy mokány fiatal férfi diadalát ünnepli a dobogó legfelső fokán. Na, ki ő? Pillanatnyi éljenzés után elkezd vetkőzni Nagy Zsolt az asztal tetején, nyakában az arannyal ott áll talpig hímtagban. És pisilnie kell négy szempár vizslató tüzében. Általában sok a meztelen férfi, hárman Abu-Graib börtönének borzalmait is eljátsszák a vihogó amerikai tizedesnő és haverjai fényképezőgépe előtt. Ez nagyon kemény, már a nézhetetlenség határát súrolja: tényleg fogdosás, fenékbenyúlás, testek egymásra dobálása, a három fogoly arca eközben leírhatatlan, ahogy a kivetítőn feltűnik. De igaza van Schillingnek, ha ez a demokrácia felkent védelmezőjének az attitűdje foglyaival, mit várhatunk Magyarországon?! - A mentolos cukorkától elborult agyú izraeli zászlót égető, az EU-tojást felgyújtó „magyar vérre” (össze)esküvők, a nyilasokat életre galvanizáló heilhitleres náci liba már a mi kis panoptikumunk bájos tagjai. Az abortuszt nyílt színen elvégző asszonyok dala, a háborúk ellen méregdrága játékaikat felajánló, dagadt gyerekek kórusa, a Simek Kitty bűnét megéneklő zenekar vad punkszáma a mindennapos családi erőszakokról mind-mind a feketeségről, „az anyag rejtett lelkéről” szól. A Krétakör színészei megvalósították a babitsi jajt: „csontig-velőig fekete” itt minden, még ha meg is próbáltak saját mindennapi életükből valami pozitívumot becsempészni. Mindent saját névvel játszanak, nemcsak testük és memóriájuk, de egész lényük ennek a feketeségnek a bemutatására kész. Együtt ötleteltek, együtt mérlegeltek a jelenetek és a hírek válogatásakor, együtt vállalják a következményeket is. Mert együtt gondolkozásra szövetkeztek a menthetetlennek tűnő világ jobbítására. Komoly tett, a költő magas erkölcsiségéhez méltó.