Pados és Pajor „Irokéz gyűjteményének” további érdekessége, hogy itthon szinte egyedülálló módon, a gyűjtők nyilvános kiállításra szánják a tulajdonukban lévő alkotásokat. A kollekcióban található alkotások az egykori Újlak-csoport (amely 1989-ben alakult) tagjaitól - Ádám Zoltán, Farkas Gábor, Komoróczky Tamás, Ravasz András, Szarka Péter -, illetve Braun Andrástól, Németh Hajnaltól, Haffner Lászlótól, Korodi Jánostól, Szigeti Andrástól és Uglár Csabától származnak. A világban található nagy magánkollekciók mintájára az elmúlt tíz évben Magyarországon is jelentős gyűjtés indult, elsősorban korábbi művészeti korszakok anyagából. A múlt században és a század első felében kialakult magyar magángyűjtemények jelentős része később állami múzeumok anyagaiba olvadt. Az Irokéz gyűjteményben lévő alkotások egy új, jelentős gyűjtemény létrejöttén túl azért is érdekesek - vélik a Műcsarnok szakértői -, mert egytől egyig kortárs képzőművészek munkái. Ez a jelenség arra is utalhat, hogy a XX. század előtti és a XX. századi klasszikus modern alkotások nem vagy csak kis számban mozognak a művészeti piacon, és ezért a figyelem új értékek felé fordul. Persze egy ilyen jelenséget a kereslet-kínálat szemszögéből vizsgálva az az igény is meghatározhat, amelyet maguk a fiatal képzőművészek támasztottak, tudniillik képeiket nemcsak bemutatni szeretnék, de eladni is. Magyarországon a 90-es években a fiatal alkotók egyre inkább felszámolták azt a klasszikus művészképet, amelyik a művészt szegény, éhező, padlásszobában élő, bohém romantikusnak mutatta. Ehelyett egyre gyakrabban jelentek meg olyan személyiségek, akik fogyaszthatóságra törekszenek. Ez a szemlélet Andy Warhol a gyárat és a gépet, illetve a művészeti alkotást megfeleltető elhíresült hasonlatával jellemezhető. Mindenesetre egyre gyakoribb jelenség a művész mint mesterember, a művész mint gyáros vagy a művész mint sztár. A banki és nagyvállalati szféra vásárlásai átmenetileg megoldást nyújtottak a 90-es években - vélik a szakértők -, azonban legtöbbször a választás éppen azért esett a kortárs képzőművészetre, mert olcsón megszerezhetőnek tartották. Ennek a szemléletnek és az alacsony áraknak a hatása azonban az évtized végére nemhogy javított volna a kortárs alkotások értékének megítélésén, de sok esetben inkább tovább rombolta azt. Az Irokéz gyűjtemény összeállítói - mint ahogyan azt a kiállítást kísérő ismertetőből kiderül - éppen azzal kerültek az elsők közé, hogy az itthoni piacon jelentős összegekért vásároltak olyan kortárs alkotásokat, amelyeknek nem csupán dekoratív szerepet, hanem valós értékeket tulajdonítottak. Sz. I. M.