A Magyar Nemzet pénteki száma szerint miniszteri biztost neveznek ki a MÁV-hoz, a szakember a vasúttársaság teljes átalakítására kap mandátumot. A lap úgy tudja, hogy a miniszteri biztos akár már pénteken átveheti a MÁV vezetését Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgatótól. A Magyar Nemzet szerint a május 10-i távozásáig szabadságát töltő vezető a hét elején elbúcsúzott a menedzsmenttől.
Völner Pál a műsorban hangsúlyozta: a közeljövőben a témában bejelentés lesz, "nem miniszteri biztos és nem a MÁV élére kerül kinevezésre".
Az államtitkár elmondta: a közösségi közlekedés átalakítása nagyon nagy feladat, "elképzelhető, hogy a kormányzat kiemelten kezeli a kérdést".
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap