Ennek érdekében a szervezet javasolja egy a kormányzat, az italgyártó vállalatok és a kereskedelmi szektor képviselőiből álló munkacsoport mihamarabbi felállítását, amely közösen határozná meg az italcsomagolások minél nagyobb arányú visszagyűjtését lehetővé tevő rendszer kialakítását.
Orbán Viktor kormányfő a vasárnapi évértékelő beszédében azt mondta ugyanis: "betiltjuk az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé tesszük az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását".
Kapcsolódó
A szövetség azt is közölte, hogy a pet-palackok az összes magyarországi csomagolási hulladék mindössze 3 százalékát teszik ki, a tagvállalatai pedig az államnak fizetendő környezetvédelmi termékdíj rendszeren keresztül évente mintegy 3 milliárd forintot fizetnek be.
Egyúttal a szervezet szerint indokolt lenne, hogy egy pet-palackokat újrahasznosító üzem jöjjön létre Magyarországon, amelynek termékeit a hazai cégek újra italcsomagolások gyártására tudná felhasználni. Ehhez kapcsolódóan javasolják az újrahasznosított alapanyagokból készülő csomagolóanyagok térnyerését támogató ösztönzők bevezetését is.
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a hazai ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli, tagvállalatai éves szinten mintegy 250 milliárd forint termelési értéket állítanak elő és közvetlenül 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak