A végső döntést a Bahart közgyűlésének kell meghoznia. Ugyanakkor a többségi tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) előzetesen megerősítette, hogy a visszavonást támogatni fogja, így a balatoni kikötők üzemeltetése továbbra is a Bahart feladata marad - olvasható a Bahart közleményében.
A tőkeemeléssel 2019-ben többségi állami tulajdonba került Bahart közgyűlése decemberben még a 11 jachtkikötő 15 éves üzemeltetésére szóló pályázat megismételt kiírásáról döntött, az első ugyanis eredménytelenül zárult. A kikötőket kizárólag együtt adták volna bérbe 2021. április 1-jétől. A pályázóknak egyebek mellett vállalniuk kellett a kezdő, legalább nettó 475 milliós éves üzemeltetési díjat, és azt, hogy nettó 250-250 millió forint értékben hozzájárulnak a tihanyi és a balatonföldvári kikötők fejlesztéséhez - írta a kiírásra hivatkozva a Népszava.
Most a pályázat visszavonását - a Bahart közleménye szerint - Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője kezdeményezésére javasolja az igazgatóság. A decemberben kinevezett új vezérigazgató, Veigl Gábor szeretné felülvizsgálni az országgyűlési képviselő javaslatait. A pályázat felfüggesztése a fejlesztéseket nem befolyásolja, azaz a flotta megújítása, az új hajók beszerzése is folytatódik a tervek szerint, és hamarosan új kompok és személyszállító hajók építésére szerződnek - áll a közleményben.
Az elmúlt időszakban vitorlázók és önkormányzatok is megkerestek engem és balatoni képviselőtársaimat a vitorláskikötők tervezett bérbeadásával kapcsolatban - mondta Witzmann Mihály az MTI megkeresésére, aki közölte: előzetesen már egyeztettek a pályázat visszavonásáról az üdülőrégió kormánypárti képviselői. A hajózási vállalat hatékony és nyereséges működése épp olyan fontos nekik, mint a térségben élők képviselete és kéréseik tolmácsolása. Ezért kormánypárti képviselőtársaival úgy döntöttek, hogy közös erővel próbálják meg elérni a kikötők üzemeltetésének újragondolását - közölte az állami hírügynökséggel Witzmann.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal
