A vendéglátó helyek készülnek a teraszok közeledő nyitására - közölte Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke. Hozzátette, hogy a munkaerőt viszonylag gyorsan mozgósítani tudják az egységek, a zökkenőmentes indulást folyamatosan készítik elő a teraszokat üzemeltetők, és jó hírnek nevezte a teraszdíj eltörlését.
A VIMOSZ a társszervezetekkel és a turisztikai ügynökséggel közösen szabályrendszert alkotott a fokozatos újraindítás biztonsága érdekében, a szervezet elnöke szerint a teljes ágazatra jellemző lehet a szigorú szabályozás, az újraindulás csak fokozatosan és bizonyos feltételek mellett jöhet létre biztonságosan. Arra készülnek, hogy hasonló keretek mellett fogadhatnak vendégeket az éttermek, mint a novemberi szigorításokat megelőzően, távolságtartással, fertőtlenítéssel, kötelező maszkviseléssel, a személyes kontaktok minimalizálásával.
Gál Pál Zoltán azt is mondta, hogy a hosszabb távú kilábalás érdekében a szövetség olyan újraindítási rendszert készített elő, ami biztosítja a versenyképességet a munkaerő főbb piacaival szemben, hogy ne induljanak el ismét tömegesen az első adandó alkalommal az osztrák, német, vagy olasz versenytársakhoz. Ehhez javasolták egyebek mellett az ágazati bértámogatás folytatását és az adókedvezmények meghosszabbítását, illetve a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás átmeneti felfüggesztését.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép