Tavaly az év első felében 6 százalékkal nőtt az új cégek száma a bázisidőszakhoz mérten, ugyanakkor a 2016 előtti években folyamatos csökkenés volt tapasztalható a cégalapítások számában, így az idei szerény gyarapodás is pozitívan értelmezhető.
A cégmegszűnések száma ugyanakkor még mindig jóval magasabb, mint az induló vállalkozásoké, ám ez a válság utáni piactisztító mechanizmus következménye - idézi a céginformációs szolgáltató közleményét az MTI.
Kapcsolódó
Az elemzés szerint a működő cégek száma fokozatosan lassuló ütemben csökken ugyan, de a vizsgált időszakban még mindig több mint 516 ezer működő vállalkozást tartottak nyilván az országban. A 2008-as gazdasági válságot követő tisztulási folyamat már a vége felé közeledik, és idővel eltűnnek a válság generálta "látszatvállalkozások" - írták. Ezt támasztja alá, hogy a felszámolások száma csaknem 30 százalékkal csökkent, és több mint kétezerrel kevesebb volt a kényszertörlések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
A korábbi évekhez hasonlóan az idei első félév végén is a legtöbb társaság a szakmai, tudományos és műszaki, a kiskereskedelmi, illetve az építőipari szektorban működött, 17, 11 és 9 százalékos jelenléttel.
Darabszámukat tekintve a legtöbb cégmegszűnés a nagykereskedelmet, a szakmai, tudományos műszaki tevékenységet, a kiskereskedelmet, valamint az építőipart sújtotta, ezekben az ágazatokban kétezer felett volt a megszűnt cégek száma az első fél évben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba