A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke
Az ifjúsági garanciarendszer létrehozására és kiegészítő finanszírozására egyébként hatmilliárd eurós pénzalap létrehozásáról is döntött az unió. A program célja, hogy valamennyi 25 év alatti fiatal a munkahelye elvesztését vagy a formális tanulás befejezését követő négy hónapon belül színvonalas állásajánlatot kapjon, illetve további oktatásban, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy gyakornoki képzésben részesüljön. Konkrétumokat azonban nem árultak el sem a várható jogszabály-módosítások tartalmáról, sem a bevezetés várható idejéről.
A KSH idei első negyedéves munkanélküliségi adatai szerint szükség lenne a pályakezdők mielőbbi megsegítésére. A közelmúltban publikált adatsor szerint a KSH által nyilvántartott 509 ezer munkanélküli 18,8 százaléka a 15−24 éves korosztályból került ki. A korcsoport jelentős része egyáltalán nincs jelen a munkaerőpiacon, munkanélküliségi rátája pedig meghaladja a 30,5 százalékot. Az NGM szerint a garancia jellegű programok elindulásáig folytatják a Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásaiból finanszírozott programokat.
Legolvasottabb
Ha ilyen teát vett, azonnal vigye vissza: veszélyes anyag került bele
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Aranyvasárnapi sokk az utakon: brutális forgalom bénítja a legfontosabb autópályákat
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél