A PwC Magyarország vezérigazgatói posztját július 1-jétől Lőcsei Tamás veszi át. A 43 éves szakember (képünkön) 1997-ben gyakornokként kezdett a PwC-nél, ahol széles körű tapasztalatot szerzett az adózás és a jogi szolgáltatások számos területén - majd a cég történetének egyik legfiatalabb cégtársa lett 2005-ben, amikor rá bízták a közvetett adók osztályának vezetését. Dolgozott Hollandiában, Svájcban és Németországban is, 2012 óta az Adó- és jogi szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.
Lőcsei Tamás 2014-2017 között a közép- és kelet-európai régió adó- és jogi tevékenységét is irányította a PwC-nél, 2017-ben a közép- és kelet-európai régió innovációs vezetőjévé nevezték ki. Új kinevezése mellett az Adó- és jogi szolgáltatások vezetői pozícióját is megtartja.
A Könyvvizsgálati üzletágat továbbra is Balázs Árpád irányítja. Az Üzleti tanácsadási üzletág vezető cégtársa, Osztovits Ádám bekerült a régiós döntéshozók közé, a jövőben ő felel a 29 országból álló közép- és kelet-európai régió Strategy & Transformation területért a magyarországi pozíciója mellett - közölte a cég.
Nick Kós az új pozíciójában a több mint tízezer munkatársból álló közép- és kelet-európai (CEE) régió vezetői feladatait látja majd el budapesti székhellyel.
A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba