Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) rendszeresen végez az egész Európai Unióra (EU) kiterjedő stresszteszteket, melyek célja a biztosítók gyengeségeinek felmérése, az európai biztosítási szektort fenyegető kockázatok azonosítása.
A 2016-os felmérés középpontjában - hasonlóan a két évvel ezelőtti teszthez - az alacsony hozamkörnyezet állt, viszont idén a januárban hatályba lépett Szolvencia II kockázatalapú tőkekövetelmény-számítási rendszer elvei szerint került sor a tesztre.
Két elméleti forgatókönyv hatásait számszerűsítették: az egyikben a hozamok tartósan alacsony szinten maradnak, míg a másikban a hozamcsökkenés általános piaci áreséssel jár együtt.
A 30 ország 236 biztosítóját lefedő stressztesztben 10 magyar biztosító vett részt. E biztosítók állományában van az alacsony hozamkörnyezetnek leginkább kitett garantált kamatozású életbiztosítási kötelezettségek 88 százaléka.
A teszt eredményei szerint tartósan alacsony hozamkörnyezet esetében európai szinten átlagosan 18 százalékkal, míg a magyar biztosítók esetében mindössze 1,4 százalékkal csökken a szavatoló tőke. A piaci eszközök esésével számoló "kettős csapás" szcenáriónál - vagyis ha az eszközérték csökkenése és alacsonyabb kockázatmentes kamatláb együttesen jelentkezne a piacon - az EU biztosítóinál mért átlagosan 28,9 százalékos visszaeséssel szemben magyarországi társaiknál csupán 13,2 százalékos csökkenést lehetne tapasztalni.
A jegybank közleményében megjegyezte azt is, hogy a résztvevők 2016. január 1-jére vonatkozó tőkehelyzetét mutató alapforgatókönyv alapján mind európai, mind hazai szinten megfelelően tőkésített a szektor - 196 százalékos, illetve 212 százalékos tőkemegfelelési mutatóval. Lényeges különbség azonban, hogy míg az európai biztosítók tőketöbbletének kétharmada a Szolvencia II-re való átállást segítő átmeneti intézkedések és kiigazítások alkalmazásának köszönhető, addig a magyar biztosítóknál ezen hatás elhanyagolható, 1 százalék körüli.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap